10b.Kolontos Bitkó (kisgyermekes és családi túra)
Túravezetők
[acf_views view-id=”812″ name=”Tura szervezok view”]
Leírás
A Vándortáborból indulva Ugrapatakán kb. 100m megtétele után, a vasúti híd alatt áthaladva, jobbra térünk a piros háromszög jelzésen. Egy rövidebb kapaszkodó után máris a templom fölé érkezünk, ahonnan szépen belátható a vasút vonala, majd érintünk egy részben felrobbantott bunkert, ahol megcsodáljuk az elénk táruló panorámát, és meghallgatjuk a bunkerek építésének történetét. Folytatva utunkat a szekérúton, egyre magasabbra kapaszkodunk és Ugrapatakát, majd több gyimesi patak menti településrészt is szemrevételezünk. Mivel az ösvényünk folyamatosan emelkedik, a panoráma is egyre lélegzetelállítóbb, feltűnik lassan déli irányban a Szellő és dél-nyugatról nyugat irányba haladva a Pogány-havas, Szép-havas, Csapó-hegy, Őr-hegy, keletre pedig, előttünk, az Ugra-tető és a Bot-havas. Körülbelül 2 óra kapaszkodó és több pihenő után felérünk az 1172 m-es Kolontos Bitkóra, ahol elfogyasztjuk a tízórainkat, gyönyörködünk a Csíki-havasok panorámájában, majd fokozottan figyelve a gyerekekre, mert néhol meredekebb a domboldal, elindulunk lefele, a bobpálya (sípálya) irányába. A bobpályán a gyerekek és felnőttek is egyaránt kipróbálhatják, hogy milyen érzés suhanni lefelé a Csíki-havasok oldalában (12 év alattiak nagykorú kíséretében), majd az utolsó párszáz métert, sajnos, kénytelenek leszünk az eléggé forgalmas főút mentén megtenni, vissza, a tábor területére.
Megjegyzés:
Ezekre a túrákra 0-10 éves korig várjuk a gyerekeket és szüleiket. Ajánlott a babahordozó, miáltal szabaddá válhat a szülők keze ereszkedésnél. Réteges ruházat ajánlott a tetőn fújó szél miatt, kalap, túrabakancs, vagy csukott túracipő kötelező. Tízórai, víz szükséges.
Túravezető: Daday Zsuzsa