14.Autóbuszos honismereti túra Csíksomlyóra
Túravezetők
[acf_views view-id=”812″ name=”Tura szervezok view”]
Leírás
A táborból kiindulva haladunk „Csíkország” felé a gyimesi 1350 m magas hágón keresztül, közben csodáljuk a gyimesi patakországot, Komját patakát, Sántateleket, Bükklokát. Jobbra feltekintünk a Pogány havasra, balra a Fügés tetőre, és lassan ereszkedünk be Csíkszépvízre, amely a Szépvíz-patak völgyében fekszik.
A völgybe ereszkedve balról megtekintjük az 1981 és 1986 között épült gátat és víztározót. Ezt a mesterséges tavat a Pálos- és Szalonka patakok táplálják. Csíkszereda és a környező falvak vízszükségletének 90%-át biztosítja.
Csíkszépvíz neve a monda szerint onnan származik, hogy Szent László a kunokat legyőzve lovával egy szikláról a patakba ugratott, és azt mondta: „Igyál lovam, mert ez szép víz”.
Csíkszépvízre 1669-ben I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével örmények telepedtek le, akik alig 200 év alatt módos, városias településsé fejlesztették a helyet.
Csíkszépvízen meglátogatjuk a Szent László római katolikus templomot, majd az örmény emlékház és temető mellett haladunk Csíkszentmihály, Csíkvacsárcsi és Csíkrákoson keresztül Csíkmadéfalvára.
Megállunk a Siculicidium vagy madéfalvi veszedelem emlékműnél, emlékezve az 1764. január 7-re, amikor több száz székelyt mészárolt le az osztrák császári katonaság, mert tiltakoztak a határőrezred felállítása és az adóztatás ellen.
Folytatjuk utunkat Csíkszeredába, Hargita megye székhelyére, amely a Csíki-medence középső részén fekszik, 660 m tengerszinti magasságban. 1971 óta megyei jogú város.
Eredetileg több apró településből állt, amelyek a hagyomány szerint a hét napjairól voltak elnevezve.
Környéke már a bronzkor idején is lakott volt, az első írásos említése 1558-ból származik. Közben hozzácsatolták Csütörtökfalvát, Martonfalvát (a Mikó-vár környékével), Csíkzsögödöt, Csíksomlyót Csíktaplocát, Hargitafürdőt, Csibát és Zsögödfürdőt.
Csíktaplocán keresztül haladva látjuk balról a római katolikus templomot, amely 1841-1844 között épült neobarokk stílusban és jobbról a Lázár-kúriát, amely 1829-ben épült.
Az első megállónk a Millenniumi templomnál lesz, ami Makovecz Imre terve szerint épült 2003-ban, a 18. századi barokk műemléktemplom közvetlen szomszédságában. Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szentelték fel.
Folytatjuk utunkat gyalog a Kossuth Lajos utcán, a főterén keresztül a Mikó-vár felé, amely Csíkszereda legrégibb építészeti nevezetessége. Teljes épségben fennmaradt épület, amelyben Székelyföld egyik legnagyobb múzeuma, a Csíki Székely Múzeum működik.
Vele szemben Csíkszereda Városházát látjuk, amely szintén műemléképület. 1879-ben épült egyszintes épületet 1913-1914 között bővítették ki.
Megtekintjük a körülötte levő műemléképületeket, végig gyalogolunk a Petőfi sétáló utcán, ahol még sok régi épület van, ami a régi Csíkszeredát idézi fel.
Utána buszra ülve elhaladunk a Márton Áron Főgimnázium előtt, amely Csíkszereda legimpozánsabb épülete, ami szecessziós stílusban épült 1909 és 1911 között. Megyünk Csíksomlyóra, ahol megnézzük a Csíksomlyó-i kegytemplomot. Gyalog elsétálunk a borvízforráshoz, ahol szomjunkat oltva megtekintjük a Barátok feredőjét is.
Buszra ülve folytatjuk utunkat Csíkpálfalván keresztül Csíkszépvízre.
Csíkszépvízen meglátogatjuk az örmény templomot és a székely határőrség történetét bemutató múzeumot. Végezetül az örmény emlékháznál elfogyasztunk egy jól megérdemelt örmény ebédet, amiután tele élményekkel térünk vissza a táborba.
Túravezető: Ávéd Ildikó