3.Határőrök nyomában

A Csíki-havasokba tett gyalogos kirándulások alkalmával, mivel a terület a 20. század elejéig határzóna is volt, gyakran találkozni romos épületekkel (várak, erődök, bunkerek, őrházak stb.), vagy jól láthatóan emberkéz nyomát viselő antropogén-geomorfológiai formákkal (lövészárkok, határjelek, katonai sírkeresztek, katonai temetők, földhányások stb.)

És logikusan feltevődnek a kérdések: Mik ezek? Hol, mikor, miért, hogyan keletkeztek? Kik és miért építették?

Történelmi-kulturális témájú, többdimenziós túrára hívunk benneteket. Célunk az 1887-ben megszületett nemzetközi egyezmény alapján megállapított egykori magyar–román határvonal egy részének követése és a megmaradt határjelek felfedezése.

A Csíki-havasok területén található történeti-kulturális örökség területi hovatartozás alapján Románia örökségének része, viszont kulturális kötődéseivel más nemzetek öröksége is. A magyar, román, orosz, német vonatkozású határvédelmi örökségi elemek (Rákóczi-vár, sáncok, futóárkok, óvóhelyek, Árpád-vonal, volt határjelek, hősi temetők) különböző népek hőskultuszához kötődnek. Az erdélyi katonai örökséghelyszínek az eltérő érdekfelfogású örökségesítések miatt mindig disszonáns jellegűek.

A tematikus útvonalak bejárása során konkrét, „megfogható” tereptárgyakhoz kötve talán könnyebben tudatossá válik az, amit más nemzetek már megértettek, hogy különböző etnikumok számára eltérő lehet a történelmi eseményekhez, földrajzi tájakhoz és az ott található épületekhez, emlékművekhez, kapcsolódó történelmi emlékezet. Ez az etnikum saját kulturális örökségének része, ami nem irányul a másik nemzet ellen. Összekapcsolódik a természetjárás, a történelmi örökség és az önreflexió, írja Molnár Sándor Határjárók a Kárpátokban túrakalauzában, és ezek figyelembevételével akkor hány éves is az egykori határvonal, amin épp túrázunk?

Igaz, hogy ma előszeretettel Magyarország volt ezeréves határaként emlegetik, de jó tudni, hogy nem ezer évig volt ez a határ, hanem ez a tulajdonképpeni ezer év – a korabeli hatalmi viszonyok szerint változó – határhagyományainak a 19. század végén határkijelölési egyezményben  rögzített vonala.

A korai Árpád korban zonális határ, gyepűrendszer létezett. A feudális korban az ország területe a királyi jog érvényességi területével, tehát ezt a jogot elismerő vagy tagadó birtokosokkal és birtokhatárokkal volt szoros összefüggésben. Az országhatárok képlékenyek, de a községi és a földesúri birtokhatárok lassan már vonaljelleget öltenek, hozzájuk mondák, határkerülési szertartások kapcsolódnak.

A Habsburg birodalom (amihez a 18. században Erdély is tartozott) teljes határvonal kijelölését csak az Első Katonai Felmérés (1763–87) során valósították meg. A most már vonallá zsugorodott határokat rögzítették, és határjelek segítségével terepen is megjelölték. Használtak a jelölésre határoszlopokat, határhalmokat, határköveket, jellel ellátott határfákat. A térképeken a határt már a mai egyezményes jellel (szaggatott vonalak közé beszúrt pontokkal) rajzolták. Ábrázolták a császári sassal ellátott terepi határjelző oszlopokat is, amit „Grenzadler” néven ismertek.

Az 1883–84-es határbejárás után 1887-ben nemzetközi, magyar–román egyezmény született a két ország akkori határának jól látható megjelöléséről, számozott fa határoszlopok és közöttük földhalmok vagy kőrakások felállításával. Ezeket 1900 után vas határoszlopokra és terméskőfalazatból készült határhalmokra cserélték. Túránk során ezek nyomait keressük.

Buszunk Magyarcsügésben tesz le bennünket. A második világháborúban itt volt a csügési őrs, amiről Sebő Ödön főhadnagy második világháborús naplókönyvében olvashatunk kedves sorokat. „Ott ludovikás barátom, évfolyam és osztálytársam, Antal Domokos (becenevén Rumos Dódi) volt az őrsparancsnok. Az őrs úgy festett, mint egy erdei tanya, sokféle épülettel, istállóval, az épület mellett patakkal.”

S a patak mellett mindjárt kezdetét veszi a volt határjelek keresése. A 72. számú határoszlop alapja egy kerítés mellett található. A Vojka-havas csúcsára kapaszkodunk, itt állt a 70-es határoszlop. Ennek nyomát ma már nem találjuk, de a csúcs annyira nyilvánvaló, hogy a valamikori csúcsi határoszlop helye nagy pontossággal beazonosítható.

Innen nem követjük tovább a valamikori határ vonalát, mert a következő szakaszon az előzetes kutatások során nem volt fellelhető egyetlen határkijelölési tereptárgy sem. Így hát gyönyörű gerincúton gyalogolunk, látszik a Csíki-havasok meg a Tarkő-hegység nagy része. Az enyhe emelkedőkkel tarkított útvonal jó alkalom a beszélgetésekre, élmény- és információcserére. Elmegyünk a Habarász tanyák mellett, és meg is érkeztünk az Apahavas (1331 m) csúcsára, ahol egy újonnan felállított kereszt áll.

Ezután újból a 19. század végén kitűzött egykori határ vonalához közelítünk. Ereszkedünk egy keveset a Palánka felé tartó mellékgerincen, itt állt a 67-es oszlop. A közelben van a 66/b halom újjáépítve és a 66/a halom alapjának töredéke.

Az elkövetkező túraszakasz meglepően sok történelmi tereptárgyat tartalmaz, nemcsak a főtémánk, a 19. századvégi határkitűzés idejéből, hanem korábbiakat is, hiszen a Gyimesi-szoros sok évszázadon át volt határátkelő és vámoló hely.

Következik a 65/a halom, az Égett-mező (1258 m) a 65-ös oszlop alapjával, majd a Pipás sarka (1275 m) a 64-es oszlop alapjával. S itt megint adjuk át a szót Sebő Ödön könyvének, ami a pipási kisőrs építését is megemlíti:
„Fejszével, szekercével, fűrésszel és apróbb szerszámokkal felszerelkezve, 15 emberrel indultam a Pipásra… a határbeszögelléstől kb. száz méterre jelöltem ki az építmény helyét a Hegyes-havas felé menő gerinc északi oldalába…”

Innen folyamatosan ereszkedni kezdünk a volt határgerincen az Áldomás-tetőig. Itt még megvan a 63-as oszlop alapja és gyönyörű a kilátás.

Az Áldomás-tető után visszatérünk a nyeregbe, tovább egy első világháborús régi katonaúton haladunk, és katonasírok keresztjeit hagyjuk magunk mögött.

Az Antalok-sarkánál (940 m) a 62/a, viszonylag ép határhalom található.

Meredek ereszkedő után az Áldomás sarka/Kőcsúp sziklái következnek. Itt van a 62-es oszlop alapja, sőt, egy régi térkép alapján egy 18. századi erődítmény valószínű helye is.

Ereszkedünk lefelé, érintve a 61/c határhalmot, majd a 61/b határhalom alapját. Elérjük a Bethlen Gábor idejében épült Rákóczi-várat, és innen a kilátás a túra alatti időutazásunk összefoglalója. Jól beazonosíthatóak nemcsak a 18. századi vámház, vesztegzár és erődítések nyomai, valamint a  Mária Terézia adományából 1782-ben épült Kontumác kápolna és jelenkori világháborús emlékhely, hanem a Sebő Ödön könyvében megörökített második világháborús helyszín is.

Kedves jövendő túratárs, ahhoz, hogy túránk valóban tematikussá váljon, többdimenzióssá, ahol a természet és kulturális-történelmi örökségünk üzenetét egyaránt megértjük, felfogjuk, kérlek, lapozd fel Molnár Sándor Határjárók a Kárpátokban sorozatának Csíki-havasok részét, és a többször említett Sebő Ödön írást is.

Túravezetők: Kedves Zsuzsanna, Kedves Ferencz