22b. Gyerektúra a Varjúvárhoz

A Kék Iringó panziótól indulunk, rövid másfél órás laza sétával (hol erdőben, hol mezőn) elérjük a régi vasútállomást, majd a Varjúvárat és a Szentimrei-villát. A Varjúvár egyik legfőbb ékessége Sztánának, itt talált menedéket Kós Károly, aki szívébe fogadta Kalotaszeget: „S én csak állok a hegy peremén, és tudom, és érzem minden porcikámmal most, hogy kellős közepén állok itt annak a Kalotaszegnek, mely ingyen-ajándékul adta nekem az ő csudálatos szépségének minden gazdagságát, amit lelke kincsesházában ezer esztendő munkájával gyűjtött és megőrzött.”

A Szentimrei-villában természetismereti tevékenységen vehetnek részt az érdeklődők, a NECC – Nature Education Community Center szervezésében.

A kalap és a naptej használata ezen a túrán is nagyon ajánlott.

*Megjegyzés: a túra részleteinél megjelentetett menetidőbe beleszámoltuk a természetismereti tevékenység időtartamát is (2-3 óra).

Megkérünk minden jelentkezőt, hogy figyelmesen olvassa el a leírást, különös tekintettel a túra hosszára és a szintkülönbségre, gondolja át és reálisan mérje fel, hogy mennyit bírnak a gyerekei.

A leírást készítette: Szabó Csilla

A Varjúvár

„…megszereztem tehát Sztánán, az állomáson is felül egy kicsi-kis darabocska meredek hegyoldalt, s oda ragasztottam egy kicsi-kis házacskát”.
Kós Károly egykori háza 1910-ben épült a sztánai állomástelepen, amely Kós munkásságának szellemi, családjának mindennapi otthonává vált.
A századforduló Európájában számos művész úgy tekintett az otthonra, mint egy újfajta életmód lehetőségére. Kós Károly számára a kalotaszegi Sztána falu mellett megépített Varjúvár jelentette az ideális életstílus megvalósításának eszközét, a nagyváros elhagyását a vidéki élet kedvéért.
„S én csak állok a hegy peremén, és tudom, és érzem minden porcikámmal most, hogy kellős közepén állok itt annak a Kalotaszegnek, mely ingyen-ajándékul adta nekem az ő csudálatos szépségének minden gazdagságát, amit lelke kincsesházában ezer esztendő munkájával gyűjtött és megőrzött.”

Eredetileg nyaralónak, művésztanyának készült, az első világháború kitörésekor előbb az építész ideiglenes, majd 1918 karácsonyától végleges otthona lett. 1925-ben bővítették kétszintes toldással. Az emeleten dolgozó-, a földszinten cselédszoba volt, míg a középső épületrészben a földszinten konyha, az emeleten hálószoba, illetve 1925-ig dolgozószoba volt. A jellegzetes toronyban alul az ebédlő, társalgó, felül a gyerekszoba, illetve 1925-ig a hálószoba kapott helyet. 1944 októberében kifosztották, néhány évig egy sztánai gazda tulajdona volt, majd a család visszavásárolta. (A szöveg forrása ide kattintva tekinthető meg.)

A Szentimrei villa

A Szentimrei villa 1925-ben készült el. Amint a mestergerenda szövege mondja: „Épült ez a ház Isten segedelmével, a Nagyapa jóságából / Ágnesnek és Juditnak Kós Károly tervei után A.D. 1925”. Akkor a mai épületnek csak az északnyugati szárnya készül el. 1937-ig nyaralóként működött, akkor a Szentimrei család kiköltözött Sztánára, és így a ház szükségszerűen kiegészült a négyzetes alaprajzú toronnyal, amely Kós Károly 1925-ös tervén már szerepelt. Ugyanebben az évben (1937) épül Kós Károly harmadik és egyben utolsó háza a Sztánai völgyben, a vasútállomás közvetlen szomszédságában található nyaraló, melyet lánytestvére, Kós Szidónia és családja számára tervezett.

Ha figyelembe vesszük, hogy a Varjúvár 1925-ben bővült ki egy újabb épületszárnnyal, abban az évben, amikor a Szentimrei villa épült, illetve 1937-ben, a Szentimrei-villa bővítésekor épült a nyaraló, akkor észrevehető, hogy a három sztánai ház „egymást támogatva” növekedett mai formájára. A Szentimrei-villában lakó személyek számának növekedése miatt (Szentimrei Jenő idős édesanyját kiköltözteti Sztánára) bővült a ház is: 1942-ben elkészült egy egyszobás lakrész, a torony északkeleti homlokzatához tapasztva. Ez a már létező, földdel fedett pincére épült, ezzel magyarázható, hogy enyhén el van fordítva az épület többi részéhez képest. (A szöveg forrása ide kattintva tekinthető meg.)